Tartalomhoz ugrás

BARÁTI KÖR - Csorvási Szlovákok

Ugrás a menüre
Ugrás a menüre
Csorvási Szlovákok Baráti Köre
A 2024. március 30-án a klub tagsága 14 fővel újjá alakult.  Előtte is volt már klub, csak a rendezvényeket, megbeszéléseket nem tudtuk hol megtartani.  Ezért volt öröm volt számunkra, hogy a Csorvási Szlovák Önkormányzat több éves pályázatok segítségével megvalósuló  Szlovák Közösségi Ház és a Csorvási Szlovák Tájház épületeit térítés mentesen  használhatjuk.

Júliusban már 33 főre emelkedett a létszám. 2024. szeptemberében újabb 4 fővel gyarapodtunk. 37 fő volt. Sajnos decemberi 6-án létszám 1 fővel csökkent mert egy tagtársunk elhunyt.

A klub tagsága megerősítette, hogy a Csorvási Szlovák Önkormányzattal együttműködve programokat, eseményeket szervezzünk. Ezzel is elősegítve a csorvási szlovákság kitartó és sokszínű munkáját! Örülünk, hogy a szlovák közösséghez egyre többen szeretnének tartozni, akik a kultúra és a hagyomány ápolásában szívesen részt vesznek.  Városi rendezvényeken is a közös együttműködés során programok sokaságát segítjük. Nagyon-nagyon hálásak vagyunk  a tagtársaknak, hogy a sok munka mellett felajánlásokkal segítik rendezvényeket, melyek  nem tudtak volna megvalósulni.

Szél Kálmánné
elnök

ESEMÉNYNAPTÁR
A naptár a Csorvási Szlovákok Baráti Köre GOOGLE fiókjában szerkeszthető!
CÍMÜNK:
5920 Csorvás, Bajcsy Zs. utca 27.
HÍREINK
Kövesse a Facebokk fiókunkat:
Készítette: Laurinyecz Pál
Vissza a tartalomhoz