Beszámoló a III. Szlovák néprajzi, hitéleti és kézműves
tábor megvalósításáról.
Tábor 2025. augusztus 04.-08.-ig tartott.
Helye: a Csorvási Szlovák Emlékház és a Csorvási Szlovák Közösségi Ház
Táborban résztvevő gyermekek száma 40 fő volt. Ebből 9 gyermek és két kísérő a Szlovákiai testvértelepülésünkről Diószegről érkezett. 4 pedagógus és 5 segítő részvételével, egy változatos, sokszínű és mozgalmas hetet sikerült szervezni a gyermekeknek.
Hétfőn reggel a megérkezés után az adminisztrációs feladatok és a bemutatkozás után három csoportban kezdődött el a délelőtti foglalkozás. Gyerekek Ismereteket szereztek a szlovák néptánc eredetéről. Zenepedagógiai és népi játékos tevékenységeket mutattak be a Strapce (Szőlőfürt) citeraegyüttes tagjai. Citera kísérettel szlovák dalokat tanultak. Nagyon szépen köszönjük Nekik. Közben a néprajzi foglakozásra és szlovákul történő bemutatkozásra is sor került. Jó hangulatban telt a délelőtt. Ebéd után a gyerekek Biblia foglalkozással folytatták a programot. Tematika: József az álmok megfejtője címmel. Történet ismertetése és színezésé volt a főszerep. Többi csoport kézműves foglalkozással töltötte el a délutánt. Nagyon szuper alkotások készültek.
Gyermekek várták a keddi kirándulást, melyet a csorvási Hunapfel Mezőgazdasági Kft kertjében kezdtük. Köszönjük a csorvási Vadásztársaság közreműködését az utazásban. Az almáskertben Liska János várt minket, aki röviden ismertette a kertészet, hűtőház, gyümölcs raktárba kerülésének folyamatát. A csapat körbeutazott a látogató kocsival a gyümölcsösben. Ismét sok ismeretet szereztek e gyerekek. A legnagyobb öröm az volt, hogy a traktorba is beülhettek. Mónika tanítónéni szlovák nyelvi pedagógussal pedig a gyümölcsök, eszközök szlovák neveit sajátíthatták el a gyerekek. Ebéd után a foglalkozások ismét három csoportban folytatódtak körforgásban. A szlovák nyelvi foglalkozás témája a zöldség, gyümölcsök voltak. Lilla néni lelkészasszonytól József újabb történetét halhatták a gyermekek. Könyvjelzőt készítettek-e témában. Harmadik csoport addig só gyurma festésben ügyeskedett.
Szerdai napon ismét felkerekedtünk. Busszal elindultunk a békéscsabai a Frankó Tanya - Haluska Házhoz. Ott töltöttük az egész napot. Megérkezéskor Bartolák Mária Tanyagazda várt minket kedves segítőikkel együtt. A tízóraira kapott finom kacsazsíros kenyér elfogyasztása után bemutatta a tanya jellegzetességeit, régi paraszti élet használati tárgyait. Itt négy csoportot alakítottunk ki. Egyik csoport haluska készítést tanulta meg. Mindenki haza vihette az általa elkészített haluskát. Másik csoport a sok állatot látogatta meg. Legnagyobb örömükre meg is lehetetett simogatni őket. Harmadik csoport a tanyamúzeum 1940-es évek használati tárgyival berendezett szobáit, konyha régiségeit csodálhatta meg. Öröm volt látni a gyermekek érdeklődését, csodálkozását a régi paraszti élet eszközei iránt! Negyedik csoport pedig a konyhakerttel, gyógynövényekkel, különleges zöldségekkel ismerkedtek meg. Finom haluska ebéd után, egy másik tanyára látogattunk el, ahol egy kis szlovák daltanulás után az uzsonna elfogyasztását követően elindultunk haza. Igazán mozgalmas nap volt.
Csütörtöki napot rajzolással, 3D festéssel és József az álmok megfejtője történet folytatásával kezdődött. Ebédig nagyon sok és szép alkotás készült! Szlovák dalok tanulása mellett egy a szlovák szavak, számok ismétlésére is sor került. Ebéd után a helyi játszótérre mentek a gyerekek, mert készült a meglepetés program is. Első meglepetés a Furulyás Palkó mese előadása volt, mely nagyon lekötötte a gyerekek figyelemét. Nagy volt a kacagás, rengeteg tapsot kapott az előadás. Meglepetések napja volt ez a nap, ugyanis Szél Kálmánné a Szlovák Önkormányzat elnökhelyettesének éppen ezen a napon volt a 70-ik szülinapja. Képviselő testület tagjai meglepték egy tortával, melyet a táborban részt vevő gyerekek is örömmel vettek.
Pénteki program a csorvási Evangélikus Egyház Templomában kezdőött. Zsíros András korábbi lelkész néhány mondatban bemutatta a templomot. Megtudhattuk, hogy jövőre már 125 éves lesz a templom. Ezek után egy közös ének és imádság után a gyerekek meg is szólaltathatták a templomi orgonát! Az elcsendesülés után egy együttműködési megállapodás aláírására került az Isten színe előtt a Csorvási Evangélikus Egyház és a Csorvási Szlovák Önkormányzat között. Az eddigi nagyon jól működő kapcsolat most már papíron is meg lett erősítve. Továbbra is segítjük egymást és a közös programok, táborok szervezését is folytatjuk. Felmerült az az ötlet, hogy 2026.-ban egy közös szlovák programmal is megünnepeljük a 125 éves évfordulót. További program a gyülekezeti teremben és a parókia udvarán folytatódott, ahol kézműves foglalkozás keretében barátság karkötőt fontak a résztvevők.
Ebéd után visszatértünk a szlovák Közösségi Házba, ahol az emléklapok és egy kis ajándék kulacs kiosztása után befejeztük a hagyománnyá vált közös képet. Zárásként a Csorvási Szlovákok Baráti Kör tajgai 400 db palacsintát sütöttek, amit jó étvággyal fogyasztottunk el. A palacsinta party után a tábor értékelésére is sor kerül. 40 gyermek az egy hetet sok új élménnyel ismeret bővülésével, szlovák dalok, mondókákat tanultak meg. A kézműves foglalkozásokon pedig szebbnél szebb alkotások születtek.
Köszönet a támogatóknak. A Miniszterelnökség NTAB-KP-1-20251-000126 sz pályázati támogatásért, valamint a Határon Túli Szlovákok Hivatalának a 0170/HU/2025 sz. támogatásért.
Jövőre, ha lesz rá lehetőség folyatni kívánjuk a tábor megtartását. Felmerült az az ötlet, hogy Szlovákiában az Anyaországban szlovák környezetben tudnák a gyermekek kamatoztatni az eddig megszerzett tudásokat!
Referovanie o III. Slovenskom národopisnom, náboženskom a remeselníckom tábore.
Tábor sa uskutočnil od 4. do 8. augusta 2025.
Miesto: Slovenský národopisný dom a Slovenský spoločenský dom v Čorváši.
Počet zúčastnených detí bol 40. Deväť detí s dvoma sprievodnými dospelými prišli zo Slovenska – z našej partnerskej obce Sládkovičovo. So štyrmi pedagógmi a piatimi pomocnými pracovníkmi sa nám podarilo pripraviť deťom pestrý a živý týždeň.
V pondelok po príchode, registrácii a krátkom predstavení sa dopoludňajšie aktivity konali v troch skupinách. Deti sa zoznámili s pôvodom slovenského ľudového tanca. Členovia citarového súboru Boleráz viedli hudobno-pedagogické zamestnanie a ľudové hry. Naučili deti slovenské piesne so sprievodom citary – veľmi pekne im ďakujeme. Medzitým sa účastníci oboznámili aj s národopisnými črtami a naučili sa krátko predstaviť po slovensky. Dopoludnie sa nieslo v znamení dobrej nálady. Po obede deti pokračovali v programe s Bibliou. Tematika: Jozef a jeho zázračný farebný plášť. Hlavnou niťou aktivity bolo zoznámenie sa s príbehom a farbenie látky. Ďalšie skupiny popoludní pracovali v remeselníckej dielni – zrodili sa nádherné diela.
V utorok deti čakali na poznávací výlet, ktorý sme začali v záhrade čorvášskej firmy Hunapfel Mezőgazdasági Kft. Ďakujeme Poľovníckemu združeniu za prepravu skupiny. V jabloňovom sade nás čakal János Liska, ktorý nás stručne oboznámil s procesom spracovania ovocia – od zberu cez chladiareň až po sklad. Skupinka sa viezla autom cez sad a najväčšiu radosť mali z toho, že si mohli sadnúť aj do traktora. S pedagogičkou slovenského jazyka Mónikou sa deti učili slovenské názvy ovocia, predmetov a strojov. Popoludňajšie zamestnania sa opäť konali v troch skupinách v rotačnom systéme. Témou hodiny slovenského jazyka boli zeleniny a ovocie. Od pani farárky Lilly si deti vypočuli ďalší príbeh o Jozefovi a vyrobili si stuhu k tejto téme. Tretia skupina maľovala figuríny zo soľového cesta.
V stredu sme sa opäť vybrali na cestu – autobusom sme zavítali na Haluškový salaš Frankó, kde sme strávili celý deň. Gazdiná salaša Mária Bartoláková so svojimi milými pomocníkmi nás čakala pred budovou. Po chutných raňajkách – chlebe potretom kačacou masťou – nám predstavila zaujímavosti salaša, hlavné črty niekdajšieho roľníckeho života a ich nástroje.
Deti boli rozdelené do štyroch skupín: Jedna skupina pripravovala halušky – svoje výrobky si mohli vziať so sebou. Druhá skupina sa zoznámila so zvieratami salaša a mohla ich aj pohladkať. Tretia skupina obdivovala úžitkové predmety, zariadenie izieb a starožitnosti kuchyne v salašskom múzeu z roku 1940. Štvrtá skupina spoznávala kuchynskú záhradu, liečivé bylinky a zaujímavé druhy zeleniny. Po chutnom haluškovom obede sme navštívili ďalší salaš, kde sme sa po krátkom učení slovenskej piesne občerstvili olovrantom a vyrazili domov. Bol to naozaj rušný a krásny deň.
Štvrtok sa začal kreslením, 3D maľovaním a pokračovaním príbehu o Jozefovi a jeho farebnom plášti. Doobeda vzniklo množstvo krásnych diel! Pri učení sa slovenskej piesne si deti zopakovali aj slovenské výrazy a čísla. Po obede išli na miestne ihrisko, kde ich čakalo prekvapenie. Prvým prekvapením bolo divadelné predstavenie Furulyás Palkó, ktoré silno upútalo pozornosť detí – často sa ozýval smiech a predstavenie si vyslúžilo dlhý potlesk. Bol to deň plný prekvapení, pretože podpredsedníčka miestnej slovenskej samosprávy pani Szél Kálmánné práve v tento deň oslávila svoje 70. narodeniny. Členovia samosprávy ju prekvapili tortou, ktorú si spoločne s táborníkmi zjedli.
Piatkový program sa začal v čorvášskom evanjelickom kostole. András Zsíros, bývalý farár, nás stručne oboznámil s históriou chrámu. Dozvedeli sme sa, že kostol o rok oslávi 125. výročie svojho postavenia. Spoločne sme si zaspievali a pomodlili sa, po čom si deti mohli vyskúšať aj hru na kostolnom organe. Po spoločnej modlitbe a s Božím požehnaním došlo k podpisu dohody o spolupráci medzi Čorvášskym evanjelickým zborom a Slovenskou samosprávou v Čorváši. Doteraz výborne fungujúca spolupráca tak dostala aj formálnu podobu. Naďalej si budeme vzájomne pomáhať a pokračovať v spoločnej organizácii programov a táborov. Zrodil sa aj návrh, aby mali oslavy 125. výročia v roku 2026 slovenskú zložku. Ďalšia časť programu prebiehala v priestoroch a záhrade fary, kde deti v rámci kreatívnej dielne uplietli náramok priateľstva.
Popoludní sme sa vrátili do spoločenského domu, kde sme po odovzdaní pamätných diplomov a malej čutory tradične dokončili spoločný obraz.
Na záver členovia Kruhu priateľov čorvášskych Slovákov upiekli 400 palaciniek, ktoré sme s chuťou zjedli. Po palacinkovej párty sme vyhodnotili tábor. Počas tábora sa 40 detí obohatilo o nové zážitky, známosti, slovenské piesne a riekanky. V remeselníckych dielňach vznikli krásne diela.
Vďaka patrí našim podporovateľom: Úradu vlády Maďarska za podporu grantu NTAB-KP-1-20251-000126, ako aj Úradu pre Slovákov žijúcich v zahraničí za podporu číslom 0170/HU/2025.
Ak sa nám naskytne možnosť, aj v budúcom roku by sme radi usporiadali podobný tábor. Objavil sa návrh, aby sa uskutočnil na Slovensku – kde by deti mohli svoje znalosti uplatniť v slovenskom jazykovom prostredí materskej krajiny.
III. Szlovák néprajzi, kézműves és hitéleti tábor NTAB-KP-1-2025/1-000126
Pozvánka – Meghívó
SLOVENSKÁ
SAMOSPRÁVA V ČORVÁŠI
Vás srdečne pozýva na 23. Slovenský deň v Čorváši,
ktorý sa
uskutoční 13. septembra 2025
PROGRAM
Slovenský
spoločenský dom (Ul. E. Bajcsy-Zsilinszkého 23.)
15.00 Zhromaždenie
15.30 Sprievod
tanečníkov k Kultúrnemu domu s vedením dychového orchestra a mažoretky mesta
Čorváš
Dom kultúry mesta Čorváš
(Petőfiho u. 12)
16.30 ‒ Privítacie príhovory
16.45 ‒ Vystúpenie folklórnych súborov:
citarová skupina Kisze z Čorvášu, Tanečný súbor Mlynček z Kolárova, Zelený
veniec z Ečera
18.30 ‒Večera, cena sponzorského lístka 4000,-
Ft. po tom zábava, do tanca hrá Ján Liska.
A CSORVÁSI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT
Szeretettel meghívja Önt a 2025. szeptember 13-án tartandó
23. Csorvási Szlovák Napra
PROGRAM
Csorvási Szlovák Közösségi Ház (Bajcsy-Zsilinszky
u. 23.)
15.00 ‒ Gyülekező
15.30 ‒
Táncos menet a Művelődési Házhoz a Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette
csoportja felvezetésével.
Művelődési Ház (Csorvás, Petőfi u. 12)
16.30 – Köszöntők
16.50 – Kulturális program: Fellép a Kisze
Citeraegyüttes, FS Mlynček (Gútáról), Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes
18.30 – Támogatójegy 4000,- Ft, mely tartalmazza a vacsorát is. Utána mulatság Liska János közreműködésével.
Beszámoló - a 23. Csorvási Szlovák Napról.
A Csorvási Szlovák Önkormányzat célja és feladata, hogy megőrizze, bemutassa és a jövőben – fiatalok bevonásával - fenntartsa a Csorváson élő szlovák nemzetiség nyelvi és tárgyi kultúráját, ápolja a hagyományokat, elősegítse a nemzetiségi sajátosságokat, az egyén és a közösség identitását. Az elmúlt 27 év munkájának eredménye, hogy a város kulturális élet népszerűsítésének részévé vált. A Szlovák Közösségi Ház és az Emlékház központi szerepet játszik a szlovák kulturális életben. Alapvető tevékenységünk a szlovák nemzetiség nyelvi és tárgyi kultúrájának megőrzése, hagyományainak ápolása. A szlovákok összetartozásának erősítése, az idősek és a fiatalok között Igyekszünk a fiatalokat is bevonni.
Diószegi Vendégeinket 12.-én
péntek 17. órakor fogadtuk a Csorvási Gazdák Zrt - Rudolf-major Kastélyában.
Elszállásolás után a vacsora befejeztével közös baráti beszélgetésre került
sor. Szombaton a reggeli utána Kelemen Mihály a Csorvási Gazdák Zrt
igazgatóságának elnöke vezetésével megismerhettük a Kastély történelmét, és a
Zrt gazdálkodását. Épületek látogatása után egy közös ebédre került sor a
Hérics Konferencia teremben ahol csatlakoztak a gútai TS Mlynček tánccsoport
tagjai is.
Az ebéd utáni program a Szlovák
Emlékházban kezdődött, ahol a vendégeket finom kakaós süteménnyel fogadták. Az
összes vendég megérkezése után ünnepi felvonulás következett a táncosok, a
városi majorett együttes és a helyi fúvószenekar vezetésével. A felvonulás a
Művelődési Házba vonult, ahol Hugyik Erzsébet, a Szlovák Önkormányzat elnöke hivatalosan is
köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően átadta a szót az est házigazdájának,
Kovácsné Gombár Mónikának, aki köszöntötte Herczeg Tamás parlamenti képviselőt,
Vereskáné Salla Valéria alpolgármestert,
Tóth Erikát, a Békés Vármegyei Szlovák Önkormányzat elnökét, valamint a diószegi
csoportot a Városi Hivatal vezetője Ing.
Stefan Lancz vezetésével.
Az alpolgármester asszony beszédében örömét és
háláját fejezte ki, hogy ilyen rendezvényekre kerülhet sor a városban: "Örömmel mondhatom, hogy nagyon jó az
együttműködés a városi és a szlovákiai önkormányzat között. Köszönöm a szlovák
önkormányzat tagjainak és a Szlovákok Barátainak Körének - ennek a lelkes
közösségnek - az elhivatottságát és a mindennapi munkáját, hogy egyre többen megismerhessék
a szlovák hagyományokat. Nélkülük városunk sokkal szegényebb lenne".
A kulturális programot a Szénási
Bernáth Kata vezette Kisze citeraegyüttes nyitotta meg. Az együttes idén
ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. Az eredeti tagok többségének már
saját családja van, de a zenekar szívesen fogad új zenészeket, miután sikeresen
letették a zenei vizsgát. Szlovák népdalokat adtak elő Nyitra vidékéről, egyet
Szlavóniából, kettőt pedig Moldvából.
Második együttesként a 2010 óta
működő Kolárovói (SK) Mlynček
folklóregyüttes lépett fel. Tagjai - táncosok, zenészek és énekesek, a
gyerekektől az idősekig - egész évben változatos repertoárral készülnek szlovák
dalokból és táncokból Iveta Majerčíková vezetésével léptek fel. A színpadon
felváltva léptek fel a Zelený veniec (Zöld koszorú) és a Petruška z Ečera
(Ecseri Petruska) néptáncegyüttesek is. Az első blokkban a Zelený veniec Budakörnyéki
folklórját mutatta be, ahol szlovák és magyar dalok váltották egymást. A
második blokk, amelyet a Petruška csoport adott elő, a Két falu tánca címet
viselte, és pesti csárdást, friss és gyors táncokat, valamint csárdásokat
tartalmazott. A harmadik blokkban a Zelený veniec egy budai szlovák polkát
mutatott be. Az utolsó előtti blokkban a Petrushka csoport táncolt szlovák
táncokat a Nógrádi régióból. A program az ecseri lakodalmas tánccal zárult,
amelyet mindkét együttes előadott.
Az este közös vacsorával
folytatódott, melynek édességeként forró húsleves, sertés pörkölt és
almás-karamellás sütemény volt a kínálatban. Az esti táncházban Liska János
gondoskodott a zenéről.
Csorvási Szlovák Önkormányzat megrendezte a 23. Szlovák Napot támogatóink
jóvoltából. Úradu pre slovákov žijúcich
v zahraničí 0388/hu/2025, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt NKUL-KP-1-2025/3-000294,
Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete. Csorvási Szlovákok Baráti Köre.
Hálásan köszönjük minden többi támogatónak, akik
hozzájárultak a sikeres rendezvény lebonyolításához.
A nap sikeréhez hozzájárultak a fellépő csoportok: a Kisze Citeraegyüttes Csorvásról, FS Mlynček
(Gútáról), Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes. Köszönet a Csorvás Város
Fúvószenekar és Majorette csoportnak a közreműködést.
Referovanie o 23. Slovenskom dni v Čorváši
V dňoch 12. až 14.
septembra Slovenská samospráva v Čorváši
zorganizovala 23. ročník Slovenského dňa v Čorváši.
Hosťami 23. ročníka Slovenského dňa bola aj tohto
roku početná delegácia zo Sládkovičova, ktorú sme privítali 12.
septembra v Kaštieli
Rudolf. Po ubytovaní a večeri sme sa stretli pri spoločnom stole, aby sme sa
navzájom informovali o svojej práci a dohodli sa na tradičných spoločných programoch.
V sobotu po raňajkách nás Mihály Kelemen, predseda
predstavenstva Csorvási Gazdák Zrt, porozprával o histórii kaštieľa a informoval
nás o činnosti spoločnosti. Po
prehliadke budov sme sa spoločne naobedovali v konferenčnej sále Herics, kde sme
privítali aj členov tanečnej skupiny TS Mlynček z Kolárova.
„Popoludní sa program začal
v Slovenskom národopisnom dome, kde organizátori privítali hostí chutným
kakaovým koláčom. Po príchode všetkých návštevníkov nasledoval slávnostný
sprievod pod vedením tanečníkov, mestského súboru mažoretiek a miestnej
dychovky. Sprievod sa presunul do kultúrneho domu, kde prítomných oficiálne
privítala predsedníčka slovenskej samosprávy Alžbeta Hugyiková. Potom odovzdala
slovo hostiteľke večera Mnike Kovácsovej Gombárovej, ktorá privítala poslanca
parlamentu Tamása Herczega, viceprimátorku mesta Valériu Vereskovú Sallovú,
predsedníčku Slovenskej samosprávy Békešskej župy Eriku Tóthovú a prednostu
mestského úradu v Sládkovičove Ing. Štefana Lancza. Viceprimátorka vo svojom
príhovore vyjadrila radosť a vďačnosť za to, že v meste môžu vznikať takéto
podujatia: „S potešením môžem povedať, že spolupráca medzi mestskou a
slovenskou samosprávou je veľmi dobrá. Ďakujem členom slovenskej samosprávy a
Kruhu priateľov Slovákov – tejto nadšenej komunite – za ich obetavosť a
každodennú prácu, aby čoraz viac ľudí zažívalo slovenské tradície. Bez nich by
naše mesto bolo oveľa chudobnejšie.“
Kultúrny program otvorila
citarová skupina Kisze pod vedením Kataríny Szénásovej Bernáthovej. Skupina si
v tomto roku pripomína 10. výročie svojho založenia. Väčšina pôvodných členov
už má vlastné rodiny, no kapela s radosťou prijíma nových hudobníkov po
úspešnom zvládnutí hudobnej skúšky. V ich podaní zazneli slovenské ľudové
piesne z nitrianskeho regiónu, jedna zo Slavónska a dve z Moldavska.
Ako druhý vystúpil Folklórny
súbor Mlynček z Kolárova, ktorý pôsobí od roku 2010. Jeho členovia – tanečníci,
hudobníci a speváci, od detí až po seniorov – pripravujú počas roka pestrý
repertoár slovenských piesní a tancov. V Čorváši sa predstavili pod vedením
Ivety Majerčíkovej. Na javisku sa ďalej vystriedali skupiny ľudového tanca
Zelený veniec a Petruška z Ečera. V prvom bloku predstavil Zelený veniec
folklór obce Bidovce, kde sa striedali slovenské a maďarské piesne. Druhý blok
v podaní skupiny Petruška niesol názov Tanec dvoch dedín, obsahoval Peštiansky
pochod, svieže a rýchle tance i čupkaný. V treťom bloku sa Zelený veniec
predstavil so slovenskou polkou z Budínskej oblasti. V predposlednom bloku
skupina Petruška zatancovala slovenské tance z Novohradu. Program vyvrcholil
svadobným tancom z Ečera v podaní oboch súborov.
Večer pokračoval spoločnou
večerou, na ktorej nechýbala horúca hovädzia polievka, segedínsky guláš a ako
sladká bodka jablkovo-karamelový koláč. O hudbu na večernej tancovačke sa
postaral János Liska,“ - píšu
o našich oslavách Ľudové noviny, týždenník Slovákov v Maďarsku.
Slovenská samospráva v Čorváši usporiadala 23. Slovenský deň s dotáciami
získanými od Úradu pre Slovákov žijúcich v zahraničí 0388/HU/2025, Správy
fondov Gábora Bethlena NKUL-KP-1-2025/3-000294 a Ústavu kultúry Slovákov v Maďarsk
a, od členov Kruhu priateľov čorvášskych Slovákov. Chceli by sme vyjadriť našu
úprimnú vďaku všetkým ostatným podporovateľom, ktorí prispeli k úspechu tejto
akcie.
K úspechu tohto dňa prispeli vystúpenia citarovej skupiny Kisze z Čorváša,
Tanečného súboru Mlynček z Kolárova a Folklórneho spolku Zelený veniec z Ečera,
za čo im srdečne ďakujeme. Za
spoluprácu pri sprievode k Domu kultúry ďakujeme dychovému orchestru a mažoretkám
mesta Čorváš.
0388/HU/2025 NKUL-KP-1-2025/3-000294